2024. március 29., péntek

EGY ÚJABB KÉPEM KIÁLLÍTÁSA

Koncz Dezső írta nekem, hogy március 27-én lesz egy kiállítási megnyitó, ami során az egyik cirkuszi képem ki lesz téve. Én nagyon örültem a hírnek. Sajnos már nem vagyok közelebbi kapcsolatban Dezsővel az elfoglaltsága miatt. Jó dolog, ha néha 1-1 képem előkerül bizonyos helyszínek falain.

Az Óbudai Szociális Intézmény nincs messze az Óbudai Társaskörtől. Picit nehezen találtam oda, mivel rég jártam arrafelé. Emlékszem, hogy az Óbudai Társaskörben fellépett egy Mozaikos tag még 2013-ban. 2019-ben pedig szintén ott tették ki néhány képem. Most nem messze a szociális intézményben rendeztek egy kiállítást ahova egy fotóm került ki.









A környék nagyon szép leszámítva a mögötte található panelházakat. Valahogy nem illenek ebbe a körbe. Kellemes, tavaszias idő volt. A Kiskorona utca 3-as számot nehezen találtam meg. Mikor megérkeztem zavarban voltam. L Mindig ez történik velem, ha kiállítási alkalomra megyek.










Koncz Dezsővel interjúztak. Ezt és a kiállítást fel is vettem, amely a videás csatornámon megtekinthető. Dezső rólam is beszélt, ami külön jólesett nekem. Nagyon sok nyugdíjas volt. Kiderült, hogy idősek klubja is található ezen a helyen. Picit olyan hangulat uralkodott mintha egy idősek otthonában lennék.





Nagyon sok szép kép volt kiállítva. Nekem a hidas és a fény villamosos fotó tetszett, ami suhanó formában volt látható, előtte egy Pride esernyős szoborral. Ez külön magával ragadott, mert a sokszínűséget fejezte ki. Láttam egy képet az Angyal Annáról, vagyis Noeliáról. J Dezső és ő már nem dolgoznak együtt. Anna különleges szépség volt, aki az akkor 19 évével érett külsővel rendelkezett.



Az én képem a Porondon című egyike az egyik legegyszerűbbnek. Nem tartozik a kedvenceim közé, mert túlságosan hiányosnak tartom. Szeretem, ha egy fotóm gazdag a részletekben. Sajnos nem minden képem sikerül, úgy ahogy szeretném. Ha lefotózok egy pillanatot szeretem ha minden a helyén van. Ez persze nézőpont kérdése is. Volt aki megnézte a BENovelas magazinom 103. legújabb számát. 

Dezsővel nem tudtam beszélni, mert épp másokkal kommunikált. Örült, hogy eljöttem a kiállítás megnyitóra. Kicsit szomorú voltam, mert nehezemre esett az elmenetel. Voltak idők amikor Dezső és én jóban voltunk és gyakrabban találkoztunk. De nemcsak a covid, hanem más dolgok is közrejátszottak abban hogy eltávolodjunk. Közeledik az autizmus világnapja. Még anno 2017-ben reménykedtem, hogy változhat a világ. Amikor volt a Komka Péter kiállítás, egy jobb jövőben reménykedtem. Dezsőt hallgatva az interjún elszomorodtam. Dezső volt az utolsó reménységem a jövőmet illetően, hisz annyi mindent köszönhetek és köszönhettem neki. Az még rosszabb hogy távolságtartó lett. Csendes Péternél esélyem sem volt, mert mindig a Matyi képeit dicsérte és kiemelt figyelmet fordított neki. Szerettem volna megélni a fotózásból és elindítani egy karriert. Hogy ne legyek kiszolgáltatott és ne idegeskedjek a jövőm miatt. A fotózásból nem lehet megélni ma már. Ha az 1800-as években élnék, akkor igen, de viszont egy pokróc alá kellene bújjak és úgy elsütni egy adott pillanatot. A Luz Maria című sorozatban a család külön fotóst hívott a házukba, hogy megörökítsék a látszólag boldog családi idillt.

Mindig csodának számít, ha egy újabb képem állítják ki. Ilyenkor egy kicsit mindig többnek érzem magam. Dezső mondta, hogy májusban lesz egy nagyobb kiállítás Óbudán. Az interjúja során beszélt arról is, hogy van ugyan fotóklub, de azok mehetnek oda akik nagygépet használnak. Amikor 2022-ben a Nő az erőnk négy alkalmas csoportjába mentem akkor Csoszó Gabriella azt mondta, hogy nem számít, mivel örökítünk meg egy pillanatot, a lényeg a minőség és a fotó szépsége. Talán Dezső nem értette meg, hogy a nagygéppel nehezebb dolgom volt. Én nem akarok tökéletes lenni, nagyszerű lenni. Sokáig én is telefon ellenes voltam a fotózást illetően, mert mikor az első komolyabb telóm volt anno akkor rosszminőségű, szemcsés volt. Az azokkal készült képek nem voltak szépek. Nem ismertem még akkor a telefontípusokat. Később lett egy iPhone-om, aztán 2020-tól a jelenlegi, amivel nagyon színes képeket tudok készíteni. Olyanokat főleg, ami nagyfelbontású és élesebb. Kevesebbet kell csak igazítani rajtuk. Régen a Nikon Coolpix géppel fotózgattam egy csomót, de jobban belegondolva annyira azok a képeim még csak kezdős szintűek voltak. 2016-ban Nagy Ferencnek köszönhetően a Fast Stone programmal magasabb szinte emeltem a fotózást, mert azzal a képszerkeszővel hangulatokat tudok adni a nyers fotóimnak. Nagyon vágyom arra, hogy sokkal korszerűbben tudjak fényképezni. Attól még hogy már nem járok fotós klubba és már Dezsővel nem vagyok rendszeres kapcsolatban az alkotás öröme máig megvan. Ha egyedül, vagy bárkivel találkozom és elmegyünk sétálni, akkor útközben is lövök pár képet. Ez a hivatásom. Főleg az, hogy bizonyos kép és videós anyagokkal másokat is boldoggá tudjak tenni. Pl. a gyömrőieket amikor elmegyek Kocsis Judittal az ottani színházba és megörökítem az ott történt szép emlékeket.






























Miután eljöttem a szociális intézményből elindultam az 1-es villamos irányába. Szeretem a tavaszi hangulatot. Megállás nélkül fotóztam. Nagyon szeretem az ébredező természetet, ahogy a félig kopasz ágakon megjelennek az új élet jelei. Ahol lakom van egy nagy fa, melyet annak idején kicsavart a vihar. Előtte nagyon dús fa volt, de miután eltört nagyon nehezen nőtt ki újra. Most aprócska rügyek sorjáznak az ágakon. És az is örömmel tölt el, amikor a tavasz első madarai visszatérnek hozzám. Cinegék, verebek és a galambok. Tavaly szerelem szövődött egy galambpárnál épp az ablakom alatt. De sasok is megjelentek. J Sasok BEN felett. J

Nagyon szeretem a tavaszt, mert nincs akkor hőség, de az a dermesztő hideg sem. Ami a fotós klubot illeti nem nekem való közeg, hisz főleg tapasztaltabb és idősebb korosztályból áll. Nem az én társaságom, nem az én korosztályom. Amúgy sem vágyom már közösségbe, mert sok felszínes, álérdeklődő ember van, ráadásul egyesek képtelenek a toleranciára. Az jó, ha vannak emberek, akikkel találkozhatok, de ennyi. Nem nagyon illek bele az átlagemberek bonyolult és kiszámíthatatlan világába, kiknek egy rétege a politikáról tudnak csak beszélni, mert ez éltet egyeseket. A másik réteg sajnálkozik, mert az a legegyszerűbb. Néha én is sokszor sajnáltatom magam, de igyekszek ezen változtatni!

Dezsőnek elküldtem 3 képet, amit még anno a nagygéppel készítettem. Hogy melyek azok, nem árulhatom el és nem is mutathatom meg. Legyen ez meglepetés, amikor májusban ki lesznek állítva a kiválasztottak.

BEN