2017. március 20., hétfő

A felújított metró első napján


Hétvégén szereztem tudomást arról, hogy mai napon indítják útjára az első felújított szovjet metrószerelvényt. El is indultam már 12 óra előtt, mert azt hittem, hogy reggel óta közlekedik. Tévedtem. Kiderült, hogy csak 13:36-kor indul Kőbánya Kispestről. Több mint egy órát álltam Kökin, de megérte, hisz régen szerettem volna lefotózni az új metrószerelvényt, melyeket néha mutogattak az utas közönségnek, de szerencsétlenségemre sosem voltam akkor a közelében. Ma viszont különleges élményben volt részem. A pandának elnevezett metró kocsik a Határ útról érkeztek a Köki kihúzóvágányába. Képeket és videókat is készítettem. Ezután siettem az állomás végébe, hogy újabb fotókat készítsek. Ezután begördült a metró és felszálltam az utasokkal. Sajna megjelent a média, amelynek nem igazán örültem. Készült velem néhány másodperces interjú, de szerencsére nem adták le a TV-ben. Meg is nyugodtam. A TV2-n futó Tények összeállításában azonban benne vagyok:


Az új metró belseje olyan, mint az Oroszországban futó új típusú szerelvényeknek, de azoknak külseje ezüstös színű. Nagyon kényelmesek az ülések. Csak annak nem örülök, hogy nyomógombosak az ajtók, mert véleményem szerint természetes, ha a metró ajtaja mindenhol kinyílik a megállóknál. A TV2 és az RTL forgatott, és engem a TV2 kérdezett. A Deák térnél leszálltak és én pedig lementem végig az Újpest Központ felé. Ott sikerült teljesen lefényképeznem a metrót és utána készítettem még néhány rövidke videót is. Több mint 6 perces filmet készítettem az utamról:

 
 

Nagyon kellemes volt az út, viszont az új metró nem illett bele a jelenlegi 3-as vonal atmoszférájába. A bejegyzés alatt láthatjátok a képeimet, melyeket a fényképezőgépemmel és a videokamerámmal készítettem. Nem tökéletesek a felvételek, de nem tudtam másképpen fotózni. A nagyításhoz kattintsatok rájuk:

 
 
 
 
 



Idővel újabb metrószerelvények fognak közlekedni a 3-as vonalon, és szép lassan leváltják a régi kocsikat.

BEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.